Balaton-felvidéken, a Nagyvázsonyi vár szomszédságában található az 1790-ben épült Nagyvázsonyi Kastély. 2000-ben felújított impozáns Kastély főépülete és melléképületei kiegészültek szállás és éttermi szolgáltatásokkal. A komplexumban régi mesterségek múzeuma, az országban egyedülálló petróleumlámpa gyűjtemény, kályhamúzeum, lovaskocsik állandó kiállítása is megtekinthető.
A kastélykert 10 ha területén védett fák, halastó, gondozott kert, belső utak, gépkocsiparkoló található.
Partnereinkkel együttműködve nem ismerünk lehetetlent. Munkatársaink a legjobb tudásukkal szeretnének hozzájárulni rendezvényük sikeréhez, hogy felejthetetlen élménnyel távozva újra viszontlássuk Önöket.
Ráckeve legimpozánsabb épülete a barokk Savoyai kastély, melyet 1702-ben kezdtek el építeni Johann Lucas von Hildebrandt építész tervei alapján. A kastély a világi barokk építészet első hazai emléke.
Alaprajza a francia Vauy-le Vicomte-i kastélyra, míg az épület maga a bécsi Rennwegen álló Belveder palotára hasonlít.
Jelenleg nem látogatható!
A bajnai Sándor-Metternich-kastély mai formájában egy klasszicista épület képét mutatja, ám a kutatások során bizonyossá vált, hogy több építési periódusa volt. A mai épület helyén már a 15. század végén, a 16. század elején egy nemesi udvarház állt.
Bajna és a falu közepén elterülő kastély több évszázadon keresztül adott otthont a Sándor családnak. A régészeti feltárások során több helyen előkerült a reneszánsz épület egykori padlóburkolata, amely halszálka mintában lerakott téglákból állt, és az is bizonyossá vált, hogy az épület legtöbb helyisége fafödémes volt, talán az épület délkeleti oldalán azonosított „nagyterem” lehetett egyedül boltozott. A tekintélyes udvarház körül védelemi rendszer, kerítésfal nem került elő, így a török hadjáratoknak könnyen áldozatul eshetett.
A bajnai birtokot 1696-ban vásárolta meg Sándor Menyhért, aki Esztergom vármegye alispánja volt. A földesúr 1720 táján kastélyt építtetett a birtokra. Sándor Móric édesapja halálakor örökölte meg az uradalmat. Az átépítés és a bővítés terveit Hild József építész készítette el, aki egy klasszicista stílusú, főszárnyán téglalap alaprajzú, egyemeletes, mellékszárnyain földszintes épületet tervezett. Az épület bejárati részét úgy emelte ki, hogy a homlokzaton görög mintára négy oszlopos portikuszt tervezett. A kastély földszintjén ebédlőterem, biliárdterem, dohányzó, kártyaszoba, télikert és házikápolna volt, az emeleten pedig a grófi és grófnői lakosztályok sorakoztak. Ugyancsak az emeleten kapott helyet a gróf fegyver- és képgyűjteménye, a könyvtár és a vadásztrófeák. A klasszicista átépítéssel egyidőben a kastély belső díszítése is megújult. Ennek alkotója Alessandro Sanquirico, a milánói Scala díszlettervezője volt, akivel Sándor Móric 1833-as itáliai útján találkozott. Sanquirico munkásságát elsősorban a két emeleti nagyterem dekorációjában lehet tetten érni. A Raffaello-terem mennyezetéhez Raffaello vatikáni loggiájának groteszkjei, illetve a római Titus-fürdők festészete szolgáltak ihletőül, az etruszk terem díszítéséhez pedig etruszk vázák mintáit vette alapul. A terem mennyezetének stukkódíszét Mario Piazza stukkátor készítette. A bútorok színezése és mérete a díszítőfestéshez alkalmazkodott, egy részüket Sanquirico tervezte, más részüket Sándor gróf Angliából hozatta, bútorvásárlásaiban szintén Sanquirico segítette. A kovácsoltvas elemeket bécsi mesterek készítették. Az egykori vadászparkból angolpark lett, benne kazánfűtéses, egzotikus növényekkel teleültetett pálmaházzal. A gróf világhírű lovai fűthető uradalmi istállóban pihentek.
A II. világháború a kastély teljes lepusztulását hozta. Először tábori kórház lett belőle, majd szükséglakások kaptak helyet falai között. A szocializmusban a helyi termelőszövetkezet irodája volt itt, később pedig gépállomás.
Az 1980-as évek közepén műemléki felügyelet alá került a kastély, és megkezdődtek a kutatási-felmérési munkák. Az első érdemi munkára az 1990-es évekig kellett várni, ekkor a tető- és födémcserével, valamint a szerkezeterősítő munkákkal legalább az összeomlástól megvédték a kastélyt. 2016-ra Bajna díszéből egy kívül-belül elhanyagolt, omladozó, életveszélyes állapotú váz lett – ekkor kezdődtek meg azok a tervezői és kutatói munkák, amelyek alapján 2018 és 2021 között újjávarázsolták ezt a hazai viszonylatban is ritka klasszicista remekművet.
A fehérvárcsurgói kastélyt magába foglaló birtok története meglehetősen régre nyúlik vissza. 1834-ben a Perényi család zálogosította el Károlyi György grófnak ami 1853-ban, vásárlás útján végleg a Károlyiak kezébe került.
A csurgói kastély építése annak a Heinrich Kochnak a tervei alapján történt aki az angol klasszicista stílusú pesti Károlyi palota átépítését is végezte. A Bécsben élő építészt Ybl Miklós képviselte, aki mint a Károlyi család építésze a művezetéssel kapcsolatos tervezésben vett részt.
Gróf Károlyi György 1877-ben bekövetkezett halála után Csurgót a másodszülött fiú, Viktor örökölte, korai halála után pedig a kastély tulajdonosa idősebbik testvére, Károlyi Gyula lett. Az ő idősebbik fia volt Károlyi Mihály a fiatalabbik pedig Károlyi József, aki a jelenlegi vagyonkezelő nagyapja volt.
A kastélyt a családnak 1944-ben el kellett hagynia. A háború alatt katonák használták,majd a második világháború után a kastélyt és birtokot államosították, ezt követően először üdülőként, majd gyermekotthonként üzemelt. 1980-ban kezdődtek meg az állagmegóvási munkafolyamatok, és 2007-ig helyreállították a két pavilont és két szárnyat, majd 2011-ben a főépület is átadásra került.
A műemlék jellegű, egykori barokk, majd az évszázadok során többször átépített és megtoldott kastély községünk büszkesége. Névadója Holitscher Károly, az épület utolsó tulajdonosa, egykori országgyűlési képviselő, bankelnök, nagybirtokos.
Az épület építési idejét nem ismerjük, de 1747–49 között már említik, mint Eszterházy Imre tulajdonát, rá utalnak az épületben talált C I E monogramos téglák. Ekkor már biztosan létezik a boltíves pince és az épületnek a pincével megegyező alapterületű része.
A kastély felújítása során azonban találtak még Esterházy János gróf által – 1692. előtt – vettetett téglákat is. A kastély természetesen ritkán szolgált állandó lakásául az általában Bécsben és Pozsonyban tartózkodó Eszterházy grófoknak. Alkalmanként szállhattak meg az épületben, nyaralónak, vadászháznak használva azt.
A bakonyoszlopi kastély megépülte után, az 1780-as évek végén már valószínű, hogy egy rövidebb ideig nem is lakták. Ekkorra oly mértékben leromlott az épület, hogy az akkor házasodó Eszterházy Mihály 1817. táján 60.000 ezüst forintból tudta csak helyreállítani az egykori barokk kúriát.
Feltehetően 1852-60. között került sor a másik nagy átépítésre, tulajdonosa ekkor ifj. Zitterbarth Mátyás, a kor egyik legnevesebb klasszicista építésze. Az ezt követő 30 év alatt toldotta meg a földszintes részt egy víztoronnyal valamelyik tulajdonos, az 1890 körüli alaprajz az akkor a kastélyban szolgálók visszaemlékezései alapján készült.
19–20. SZÁZAD
Zitterbarth Mátyás 1862-es halála és a millennium között több tulajdonosa volt az épületnek: báró Bornemissza Gábor, a Sclézinger-család, a bécsi Boschán-család, majd végül a kastélyt emeletes szárnnyal megtoldó Holitscher Lipót és leszármazottai.
Az épület utolsó tulajdonosától Holitscher Károlytól az államosítás során vették el az épületet és a hozzá tartozó nagybirtokot. A második világháború után az épületet államosították és a helyi tanács, majd önkormányzat tulajdonába került, itt volt a tanácsház, a posta és egyéb közintézmények.
A kastély földszintes részét 1993–94-ben az önkormányzat támogatásával közművelődési célokra újíttatta fel a Holitscher Kastély Felújító Társaság Alapítvány. Az emeletes szárny felújítási munkái 2000-ben kezdődtek, és még napjainkban is tartanak.
A kastély építését Festetics Kristóf kezdte el. Ebből az építési periódusból (1745–1750) származik a jelenlegi épület középső, keleti szárnya. A barokk stílusú, megközelítően téglalap alaprajzú, egyemeletes kastély középtengelyében, a földszinten volt a kocsiáthajtó, felette pedig a nagyebédlő – ezek falait ma is őrzi a kastély.
Már Kristóf idején, majd pedig fia, Festetics III. Pál alatt több átalakítási terv készült, ám ezek nem valósultak meg. A tervek a kastély U alakúvá történő kibővítését célozták, illetve az U szárnyainak végéhez L alakban csatlakozó szárnyrészeket mutattak.
A kastély átépítését végül Pál fia, Festetics I. György kezdte meg 1792-ben. A tervezett U alak két hátranyúló szárnyából csak a déli, könyvtári szárny épült fel klasszicizáló késő barokk (copf) stílusban. A belső munkálatok 1804-ig tartottak. Ma a nagykönyvtár, az alatta lévő egykori levéltár (márványterem) és a kápolna őrzi leginkább a György-kori bővítést.
A következő jelentős átépítést és bővítést 1883–1887 között Festetics II. Tasziló végeztette a kastélyépületen Victor Rumpelmayer tervei alapján historizáló (neobarokk és neorokokó) stílusban. Meghosszabbíttatta a középső, keleti szárnyat, és végre megvalósult az U alak: elkészült az északi szárny, amely a báltermek és a vendéglakosztályok befogadására szolgált. Ekkor épült fel a torony is, illetve az egész épületet új manzárdtetővel fedték le. A homlokzatok és a belső terek, elsősorban a lépcsőházak átalakításával együtt ekkor nyerte el a kastély mai formáját.
A kastélyépület, belső kialakítása és berendezése a legtöbb magyar kastélytól eltérően részben épen maradt a második világháború alatt. A Festetics család távozása, 1944 szeptembere után a gyűjtemény egy része a német és magyar katonák, valamint a helyi lakosság fosztogatásának esett áldozatul, viszont a ma is a kiállításban látható eredeti berendezési tárgyak megmenekültek. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Keszthely szovjet megszállását követően a városparancsnok a Festetics család alkalmazottainak közbenjárására befalaztatta a könyvtárat és a mellette lévő néhány helyiséget. Az így lezárt termekbe összegyűjtötték a legértékesebb berendezési tárgyakat, amelyek ezáltal eredeti helyükön vészelték át a háborús időket. A megmenekült tárgyak másik részét még valószínűleg a fosztogatások előtt a kastélyból elvitték egy hévízi, a Festetics család tulajdonában lévő fürdőépületbe, ahol azok épségben megmaradtak. Az 1948-as államosítás után a kastélyból csak a könyvtári szárny és a korábban lefalazott helyiségek voltak látogathatók Helikon Könyvtár néven, amely az Országos Széchényi Könyvtár kezelésében volt. Az épület többi részét a katonaság, iskolák, járási könyvtár stb. foglalták el. A „kastélymúzeum” kialakításának gondolata már az ötvenes években megfogant, azonban a kastély teljes külső és belső rekonstrukciója csak a hetvenes évekre haladt előre annyira, hogy az 1974-ben Helikon Kastélymúzeum néven megalapított múzeumban megnyílhasson a Batári Ferenc által rendezett enteriőrkiállítás 1976-ban.
Az intézmény 1974-es alapításától 2012-ig Helikon Kastélymúzeum néven működött, 2012 óta Helikon Kastély a hivatalos neve. A Helikon Kastély küldetése a Festetics-örökség megőrzése, tudományos feldolgozása és bemutatása. Az örökséghez tartoznak a Festetics családhoz köthető, ma a kiállításoknak helyet adó műemléképületek – a kastély, a korábbi kocsiház, a pálmaház és az egykori uradalmi szálláshely –, a kastélypark, a kastély eredeti berendezéséhez tartozó műtárgyak, a könyvtár gyűjteménye és a Festeticsek szellemi öröksége. Az intézmény muzeális jellegénél fogva a Festetics család jelentőségét elsősorban a kiállítások segítségével mutatja be.
Bátran mondhatjuk, hogy Pécelt a Ráday család tette az ország egyik kulturális központjává a XVIII. században. A Ráday család tagjai művészetpártoló, alkotó tevékenységük révén kiemelkedtek koruk megyei nemességéből tevékenyen részt vettek a közéletben, a család több tagja viselt megyei és egyházi hivatalt.
Két és fél évszázada tudósok, írók találkozóhelye volt a péceli barokk kastély, amelynek kúria-elődjét Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc titkos kancellárja, a szabadságharc bukása után a hazai protestánsok vezéralakja, valamint fia építtetett. A mai kastély alapját az 1720-as években Ráday Pál tette le, majd ezt a korai épületet fia, Gedeon 1755-1766 közt bővítette. A teljes kastély, a melléképületekkel együtt 1770-re készült el, Mayerhoffer András és fia – a gödöllöi Grassalkovich-kastély építőinek – vezényletével.
A díszterem falképeit Ráday Gedeon Bernard Picart rézmetszetei felhasználásával készíttette el. A terem mennyezete az 1825-ös tűzvészkor leszakadt, helyreállítása sokáig váratott magára. A díszes könyvtárterem, és a barokk konyha mellett, a „Nagy Szála” mitológiai jeleneteket ábrázoló, hatalmas, grisaille freskói, és az ezekhez kapcsolódó- maga Ráday Gedeon által megfogalmazott- morális üzenetek, az épület legizgalmasabb/ legkülönlegesebb látványosságai.
A különböző szobák elnevezése általában a falakon lévő díszítés – festmények, kárpitok, falképek- témája alapján történt. Így lett Pécelen Hercules-terem és királyi szoba. Ráday Gedeon egész életében a családi könyvtár tervszerű gyarapításával és a magyar irodalmi-és művészeti élet fellendítésével foglalkozott. Mintegy tizenkétezer kötetet számláló gyűjteménye az egyes tudományágak legkiválóbb műveit, a klasszikus alapműveket és a francia felvilágosodás irodalmát reprezentálja. Végrendelete alapján a könyvtárat nem lehetett megbontani, csak egészében lehetett értékesíteni. 1861-ben a Duna-melléki Református Egyházkerület tulajdonába került, így ott épségben megőrizték védett gyűjteményként.
Az épületet a 20. század elejéig nem használták, majd az 1920-as években végeztettek nagyobb átalakítási munkákat. A II. világháború végén már rossz állapotban volt a kastély, melyet az 1950-es években államosítottak. Thomas Antal tervei szerint felújították, majd 1998-ig kórházként működött.
Jelenleg múzeumi kiállítóhely, koncert- és rendezvényhelyszín.
Első kővárát a település északnyugati sarkában létesítették, de azt a tartományurak elleni hadjáratokban lerombolták, maradványait széthordták. A napjainkig fennmaradt új erődítményt már a virágzó mezőváros északkeleti sarkában emeltetteSzécsényi László báró a XV. század közepén.
Később az Ellerbach család szerezte meg az épületet. Utolsó tagjától, Jánostól, adósságai fejében, hosszas pereskedés után Bakócz Tamás esztergomi érsek tulajdonába került. Szerencsés módon megmaradt egy korabeli várlajstrom, ami hű képet mutat a török hódoltság kori állapotáról, mely szerint a mocsaras vizesárokkal körülvett négyszögletes várnak sarkait egy-egy kerek torony erődítette meg, bejárati kaputornyát pedig a nyugati oldalon alakították ki.
1604-ben a Habsburg császár és király kegyelméből a Batthyány főnemesi család kapta meg. Mivel a hadászati fontosságú Kanizsa végvárának elfoglalása után katonai szerepe megnőtt, földesurai igyekeztek hadieszközökkel és helyőrséggel bőven ellátni. Az 1652-es tűzvészben leégett főúri rezidenciát Batthyány Ádám gróf utasítására nagyszabású tervek alapján átépítették, mind a négy oldalán emeletes lakószárnyakat kialakítva, megemelve a tornyokat is.
Újabb hadiállapotra 1664-ben került sor, amikor a török nagyvezér csapatai itt akartak átkelni a Rába folyón és ezért ágyúkkal lőtték a védőket, akik a francia segélyhadakkal együtt sikeresen verték vissza a heves támadásokat. Az 1703-ban kirobbant Rákóczi-szabadságharc idején a kuruc katonaság felégette a Habsburg-hű Batthyányiak várkastélyát.
A XVIII. századi munkálatok ismét megváltoztatták a külső homlokzatát, újabb emeleti résszel bővültek a lakószárnyak, manzárdtetőt, és bejárata fölé egy hat oszlopon nyugvó hatalmas erkélyt helyeztek az olasz Felice de Allio építész tervei szerint. A gyönyörűen berendezett Batthyányi-várkastélyban 1944-ig laktak, termeiben felbecsülhetetlen értékű régiségeket őriztek, melyeknek nagyobb része a tulajdonosok elmenekülését követő időszakban elkallódott. A 80-as évek elején, Haraszti Margit restaurálta a díszterem falfestményeit. Ma a főépületben, az 1965-ben alapított Rába Helytörténeti Múzeum kiállításait tekintheti meg a kíváncsi látogató.
A falu XVIII. századi birtokosa a Gosztonyi család, több udvarházat is építtetett. Ezek közül a képen látható földszintes, középtengelyében oszlopokkal alátámasztott, oromdísszel hangsúlyozott gazdag copf díszítésű kastély 1802-ben épült kora klasszicista stílusban. Gosztonyi Mihály és felesége Zsemberi Anna építette a családi feljegyzések szerint Isidore Canevale francia építész tervei alapján. Az oszlopos fogadótérből nyílik a kertre néző díszterem, ahol a mennyezeten és az oldalfalak jó részén még megvan az allegorikus jeleneteket építészeti keretbe foglaló falfestés. A belső tér jellegzetessége, hogy eltérő építészeti megoldások találhatók az egyes szobákban. A kastélyhoz valamikor húsz holdnyi park tartozott, amely eredetileg francia stílusú volt, majd angol stílusban építették át. Az épület jelenleg állami tulajdonban van és üres.
A Villa Kabala a maga műfajában olyan, mint egy parányi ékszerdoboz. A beltér meghitt, otthonos, rusztikus. Patinás bútorzat, boros üvegekben száraz virágok, a falon fekete-fehér badacsonyi tájkép. A teraszról a kilátás lélegzetelállító. A ház falán domborműves emléktábla, mely arról tájékoztat, hogy e házat Farkas István festőművész építette, aki itt is alkotott élete folyamán. Az épületen belül panzió is működik, hat, a pincészet borairól elnevezett romantikus, kétszemélyes szobát adnak ki. Az ételválasztékot fekete táblára fehér krétával jegyzik fel, s azt hozzák a vendég elé.
Igényes, a magyar gyökerektől el nem szakadó bisztrókonyhát visznek fine dining hangsúlyokkal, kiemelten szép tálalással. Ottjártam idején, 2021 augusztusának végén kínáltak az általam rendelt fogásokon kívül gombás comté-sajtos rizottót, tonhalat lencsével és pak choi-jal, kacsát polentával és káposztával, csülköt karfiollal és gnocchi-val, porterhouse steaket cukkinivel és burgonyával.
Az erődítmény az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bána nembeli Cseszneki Jakab királyi kardhordozó (ensifer regis) emeltette 1263 körül egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A vár első említése egy 1281-es oklevélben maradt fenn, mely szerint Jakab fiai közösen használhatták a várat. 1315-ben a Csákok elfoglalták a várat, de 1323-ban Lampert országbíró visszaítélte Cseszneki Mihály és fia Cseszneki János részére a birtokot, ők azonban még ez évben eladták a Csák nemzetségnek Pázmándfaluért és 100 ezüstdénárért. Károly Róbert király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért. A vár a Garai család birtokában maradt 1482-ig, a fiúág kihaltáig. Mátyás király 1483-ban kincstárnokának, Szapolyai Istvánnak adományozta.[1] 1527-ben I. Ferdinánd foglalta el, így idegen kézre jutott. Cseszneket és uradalmát Bakics Pál kapta meg, aki haláláig, 1537-ig birtokolta. Rövid ideig Török Bálint kezén is volt a vár, majd 1540-ben Csaby István kapta, aki Eger főkapitánya volt. Később a Csaby–Wathay családok kezére került.
A 16. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek – Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével – végvárként védelmezte az országot. Életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól ittasan örömében egy régi lőporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva, meggyújtotta a kanócot, mire a löveg hatalmas robajjal szétrobbant, megölve mindkettőjüket. 1594-ben Győr elestét követően a vár török kézre került, de már 1598-ban sikerült visszafoglalni. A 16–17. század fordulóján a vár a gróf Cseszneky család birtokában volt. 1605-ben meghódolt Bocskai István csapatai előtt, 1619-ben pedig Bethlen Gábor vezérei, Haller György és Fekete Péter foglalta el a várat. Az 1622-es nikolsburgi béke alapján ismét királyi birtok lett. A Rákóczi-szabadságharc idején a várban lőszer- és élelmiszerraktár működött, de hadifoglyok gyűjtőhelye is volt. 1708-ban a császári hadak hiába ostromolták, de 1709-ben sikerült bevenniük.
A háborús idők elmúltával a vár szerepe megváltozott, a zordon kővárat az Esterházy grófok egy kényelmes lakhatást biztosító barokk kastéllyá alakították át. Korabeli források szerint 1780-ban elköltözött a főúri család, de a szolgaszemélyzet még használta a helyiségeket, amelyeket egy harminc esztendővel későbbi földrengés, majd tűzvész tett végképp lakhatatlanná. Az 1967–69-es feltárás során sikerül információkat gyűjteni a vár 13. századi állapotáról, annak ellenére, hogy a fellelhető romok nagyjából a 16. századi állapotnak felelnek meg.
A komáromi erődrendszer (szlovákul: Komárňanský pevnostný systém) részei egyrészt a történelmi Komárom két vára Szlovákiában, másrészt az ahhoz kapcsolódó erődök a Duna jobb oldalán, a mai magyarországi Komárom területén. A bal parton lévő erődrendszer felújításáért 1994-ben Europa Nostra-díjat kaptak.
A történelmi Komárom helyén már a Római Birodalom idején, a Pannonia provinciához tartozó Brigetio városban stratégiai fontosságú erődítmény állt.
A Duna bal partján (ma Komárom, Szlovákia), a Duna és Vág folyók közötti keskeny félszigetet a honfoglaló magyarok is védelmi célokra kiválóan alkalmas helyszínnek találták. Itt épült fel a középkori komáromi vár, majd az Öregvár, a török elleni küzdelmek fontos helyszíne. Az Öregvár nyugati bővítményét, elővédművét alkotta az 1664 után létesített Újvár, a császári csapatok jelentős támaszpontja, Bécs előretolt bástyája. Az 1848–49-es szabadságharc kiemelkedő eseménye volt az Óvár és Újvár hősies védelme és a három komáromi csata. Ezt követően a Duna két partján a Habsburg Birodalom legerősebb katonai erődrendszere épült ki, amely 200 000 fős hadsereg befogadására is alkalmas volt. A balparti várakkal szemben, Szőny mellett (ma Komárom, Magyarország) felépült a Csillagerőd, a Monostori erőd és az Igmándi erőd. Az így kialakult hatalmas erődrendszer a 20. századra azonban elvesztette stratégiai jelentőségét. 1945–1991 között a magyarországi oldalon a monostori erőd szovjet fegyverraktárként, a csehszlovákiai oldal várai pedig szovjet laktanyaként szolgáltak. A rendszerváltás óta a magyar oldalon múzeum nyílt az erődrendszer részeiben.
Az 1880-as évek országos filoxéra járványa új szőlőkultúra kialakítása érdekében a figyelem a homoktalajok felé fordult. Roheim Samu ezt és az épülő villamosvasút terveit és a nagyvárosok urbanizációs ártalmait ismerve jó üzletet látott a terület megvásárlásában. Célja egy modern szőlő- és borgazdaság megvalósítása mellett, a városi lakosság részére a zöldövezetben egy felüdülést biztosító település kialakítása. (Innen a városi elnevezés ötlete.) Erdőirtás után 360 holdon szőlőt telepít. Az agyagbázisra téglagyárat épít, kiépül a Rüheim-telep (kastély, téglagyár, cselédlakások, a kor legkorszerűbb présháza, pince és karbantartó műhelyek), amely Veresegyház külterületi lakóterülete, egyben az új település magja is. Munkaerőt kezdetben a környék falvai, a betelepülők, majd később összeköttetés révén Tisza István miniszterelnök által (aki Roheim budapesti villájának a lakója) váci fegyencek és hadifoglyok alkotják.
Mende a honfoglalás után a mindenkori magyar király birtoka volt. Az akkori viszonyok között a határt ún. határjelekkel húzták meg.A környező tulajdonosok, haszonbérlők –például egy-egy család kihalásakor, háborús, különösen a tatárjárást követő időkben – sokszor elbirtoklásokkal növelték possessioikat. Az uralkodók ezt azzal igyekeztek megelőzni, hogy az elődeikésáltaluk korábban adományozott földeket oklevelekben megerősítették, az egyházi szervezetek pedig rendszeres határjárásokat tartottak: renoválták, felújították a határjeleket, szükség esetén pedig eljárást kezdeményeztek az elbirtoklókkal szemben.
Hasonló történt Mende esetében is. Az a földterület, amelyet ma Mendének nevezünk, részben a környező nemesek művelése alatt állott, részben adomány formájában a pannonhalmi apát birtoka volt. IV. Béla király trónra lépését követően oklevélben ismerte el, amit elődei a pannonhalmi apátnak adományoztak;sőt egy általa 1252-ben adományozott föld nyugati határaként a pannonhalmi apát birtokát jelölte meg:
„Keletről két határ található, a második György fiai Becha és Prich földjeit választja el; innen Yllw [Üllő] fia János földjei felé fordul, amely földet nyilvános út [közút, országút] szel át, és a két hegy között a völgybe megy le, ott dél felől a Pankutha-i [pankotai] apátnak Wri [úri] földjét éri el; azután fentnevezett Oltuman öröklött földjét éri el. Nyugat felől pedig Pannonia szent hegyén lévő Szent Márton apátjának[pannonhalmi apátnak] a földje választja el, ahol három fő határpont található, és innen jut el a gyakran emlegetett Oltuman vásárolt földjeihez, amelytől az előbbi határok [=kiindulási pont] felé tart.”
A birtokot 1274-ben Apátinak (Apáthy)nevezték. Henrik apát a possessiot 1306. február 26-án özvegy Gychi Istvánné (Bana nemzetségbeli nemes Banai Pál Pendyth nevű leányának) birtokára cserélte, miután Pendyth asszony a Veszprém megyében található Gicz nevű birtokát Szent István templomával együtt a pannonhalmi apátnak ajánlotta fel. Apáti 1326-ban a zerindi Buda nevű nemes tulajdonába került.
A XIV. század elején valamennyi környező település (Oszlár, Sáp, Süly, Locsod, Tuzberek, Bille, Gyömrő, Péteri, Gomba, Úri stb.) neve megtalálható az oklevelekben. A Mende név először 1324-ben családnévként tűnt fel, majd közel száz év múlva, 1411. május 25-én mármint birtok képezte a Naraasapath-i (Nyársapáti) család hagyatékának tárgyát. A terület 1505-től a Werbőczy [Verböczi] család tulajdonába került. 1531. január 9-énWerbőczyIstván más birtokokért cserébe visszajuttatta I. János királynak.
Mende a török időkben Mindé néven lakott birtoknak számított, és adót fizetett. A név újból 1627-ben fordult elő:Billével, valamint Szentistvánnal együtt Bosnyák Tamás és mindkét nembeli leszármazottainak tulajdona lett.
A mai Mendét sohasem csak egy család birtokolta. Főként beházasodások révén a Bosnyák, a Koháry, az Eszterházy és az Illésházy családok birtokrészeit képezte.Koháry Istvánnak tett szívességért cserébe 1730 körül egy ideig a sógora, Károlyi Sándor révén a Károlyi család is tulajdonosként jelenhetett meg. – A Keglevich család szintén komoly hányadot szerzett magának. Például 1787-ben a mai Pusztaszentistvánon a gróf Keglevich, a gróf Eszterházy és a gróf Stirom (=Styrum) család osztozott.
A Koháryak helyi tekintélyét növelte, hogy 1736. szeptember 3-án VI. Károly király gróf Koháry Andrásnak Mende felett pallosjogot adott…
Miután a Szász-Coburg hercegi család katolizált, és egyik leszármazottja, Ferdinánd a Koháry családba beházasodott (1815-ben Antóniát vette el), az 1831-ben kelt királyi adománylevél nyomán örökösödési jogot szerzett a Koháry birtokok felett. Az 1930-as években már a Szász-Coburg herceg leszármazottai, gróf Teleki László és a katolizált Baumgarten Ignác számítottak Mende legnagyobb birtokosainak…
Újbuda legnagyobb összefüggő erdeje a közel 200 hektáros Kamaraerdő, a kerület és a főváros egyik legkedveltebb kirándulóhelye. Piknikezők, családdal kirándulók, kocogók, nordic walkingosok és kerékpárosok is egyaránt a magukénak érzik a területet, szerencsére a sokfelé elágazó ösvényeken mindenki elfér.
Az erdőt délről a Tétényi-fennsík füves-cserjés pusztasága, délkeletről Budapest XXII. kerülete, északról Kőérberek, nyugatról pedig a Budaörsi Kamaraerdő határolja.
A Kamaraerdő központja a Nagyrét, ide fut be minden útvonal, és itt találunk kijelölt tűzrakóhelyeket is. Ideális pihenőhely, ahová bármikor ki lehet sétálni, hiszen nincs messze a parkolótól, illetve a villamos- és buszmegállótól.
Itt található a 2012-ben kialakított Kamaraerdei Tanösvény 6. állomása, ami egy interaktív játszótér, olyan érdekességekkel, mint a fa xilofón és a rendhagyó ugróiskola, amelyen összemérhetjük magunkat az itt élő állatokkal.
A tanösvény nagyjából egy 8-as alakú pályát ír le, és 12 állomásán interaktív, játékos táblákon keresztül mutatja be az erdő élővilágát, valamint a földtani, geológiai érdekességeit. A fákra festett T jelzést kell követni, az indulópont az erdő „bejárata”, a Susulyka utcai parkoló.
A tanösvény első hurka inkább a tájra és a földrajzi érdekességekre fókuszál, míg a másik hurok az élővilágra.
A Kamaraerdő legmagasabb pontja (és egyben a tanösvény egyik állomása) a Vadász-hegy (224 m), ahol jelenleg egy rossz állapotban lévő katonai kilátó található. Az önkormányzat a közeljövőben tervezi átépíteni a kilátót, és a mellette lévő volt katonai lokátor állomást pedig látogatóközponttá alakítani.
A Kamaraerdő mellett, a 41-es villamos végállomásánál találjuk a Kamaraerdei Ifjúsági Parkot, ahol a nyári gyerektáborok mellett tartanak színházi előadásokat, koncerteket is, és itt található az ország első curling (csúszókorong) pályája is.
