Műanyagot elsőként 1838-ban Victor Regnault állított elő laboratóriumában, amely PVC volt. Ettől a naptól kezdve, rohamléptekben indult meg a különféle műanyagok kialakulása, majd fejlődése. A műanyagok hatalmas molekulájú szerves polimerek, ami annyit tesz, hogy általában egyfajta atomcsoportok vannak összekapcsolva nagyon hosszú molekulalánccá. Fontos megjegyezni, hogy a gumi is műanyag. Igaz némileg speciális, hiszen az nem kőolaj származék, hanem a Kaucsukfa tejszerű nedvéből állítják elő.

A feltalálását követően nagy volt az optimizmus, az emberiség saját nagyságát ünnepelte, mondván, előállították az első anyagot, amely a természetben nem fordul elő. Az emberi elme nagyságát ünnepelték. Napjainkból visszatekintve, kevés okunk van a hasonló ünneplésre a műanyagokkal kapcsolatban. Bár, ebben az esetben is igaz, hogy a gondot nem maga az anyag, illetve annak létezése okozza, hanem sokkal inkább az azt használók felelőtlen hozzáállása.

Minden műanyagról elmondható, hogy a természetben nagyon nehezen vagy egyáltalán nem bomlik el, ezáltal is károkat okozva. Nem beszélve arról, hogy az állatok is el szokták fogyasztani. Természetesen nekik sem tesz jót.

Létezik ugyan az újrahasznosítás lehetősége, de egyrészt nem mindegyik műanyag újrahasznosítható, másrészt még az újrahasznosítható műanyagoknak is csupán egy kis része kerül újrahasznosításra. Nagyobbrészt szemétként végzi a földben vagy a tengerekben, óceánokban. A természetben nem jellemző az ilyen hosszú, egyféle atomcsoportokból felépülő molekulalánc, ezért sokáig úgy gondolták, hogy biológiai úton nem lebonthatóak. Ennek ellenére azonban a közelmúltban felfedeztek néhány olyan baktériumfajt, amelyek képesek lebontani a műanyagokat. Azonban ezek rendkívül lassan „dolgoznak”. Ipari felhasználásuk nem megoldható, illetve az enzim, amit műanyag bontásra használnak, a világ műanyag termelésével összehasonlítva sem nevezhető hatékonynak. A legújabb felfedezés, hogy nem csak baktérium képes műanyagbontásra, hanem a nagy viaszmoly (Galleria mellonella) lárvája is. Ez a felfedezés is a véletlennek köszönhető, de további kísérletekkel bizonyították, hogy a lárva nem csupán szétrágja a műanyagot, hanem valójában megeszi és le is bontja az emésztőrendszerében. A lárva nagyságrendekkel gyorsabban bontja a műanyagot, mint a baktériumok, de még sajnos ők sem „dolgoznak” elég gyorsan ahhoz, hogy az emberiség műanyagtermelésével felvegyék a versenyt.

A fentiekből jól látható, hogy még jelenleg sem megoldott a műanyag probléma. Még tovább kell dolgoznunk a megoldáson, addig pedig tudatosabban kell hozzáállnunk a műanyagkérdéshez is.